Érintés-oldás

A megélt élmény szinte leírhatatlan, de azért igyekszem átadni úgy, ahogy megtörtént. (Egyet sajnálok, hogy nem vettük fel diktafonra!)

Listát kellene írnom. Hatalmas ellenállás, elszánt gondolkodás…

Semmi. Hiába törtem a fejem, nem vezetett eredményre.

Hogy írjak listát? Kiket írjak bele, engem soha nem bántott senki, én sem bántottam senkit.

Intenzíven keresgéltem emlékeimben, hátha eszembe jut, hátha felszínre tör… Nem jött. Semmi.

Gyanús volt, ismertem már magam elég ahhoz, hogy tudjam, hárítok megint. Profi hárító vagyok, mint bárki más, amikor fontos területre téved!

Résen vagyok, odafigyelek, minden felbukkanó gondolatot komolyan veszek, kezdem írni a listát. Eljutok négyig, de valahogy egyik névvel sem vagyok teljesen elégedett. Nincs meg az a bizonyos „ez kell” érzésem.

Nem baj, majd a tesztelés segít.

A „Téged érintettek” listán az „egyéb” tesztelése a karatés időszakomat emelte ki.

Na, igen, ott tényleg adtam, kaptam, de hát az arról szólt. Mindenhéten háromszor vagy én adtam, vagy én kaptam, majd tíz éven keresztül. Na és? Mi ezzel a gond?

A baj ott kezdődött, hogy nő vagyok. Nő, aki az összes edzésen azt akarta bizonyítani, hogy ér annyit, mint egy férfi. Minden alkalommal megcsináltam a fiúk edzésprogramját, sosem álltam félre, amikor a lányokat elküldték, hétvégén feljártam a hegyre a többiekkel plusz erőgyakorlatozni. Erős, gyors és magabiztos voltam. A páros küzdelemben a fiúk mindig vigyáztak a lányokra. Nekem mindig jó volt, mert én támadhattam teljes gőzzel, hisz ő férfi. Én elvártam, hogy engem egyenrangúként kezeljen, ne foglalkozzon azzal, hogy nő vagyok, itt is meg akartam mutatni, hogy érek annyit, mint ők. Aztán nem kímélt. Ez fájt. Azért egy férfi általában erősebb fizikailag.

De én kértem, hogy ne kíméljen. Ennyi eszem volt. Aztán megsértődtem. Mert valóban nem kímélt.

A szerepjáték korrekciójában, két szék szemben egymással azt a célt segíti, hogy a két személy, kicserélhesse gondolatait. Amikor leülsz, átélheted a két szereplő gondolatvilágát.

A férfival kellett beszélgetnem. Nem egy bizonyos férfivel, hanem A Férfival.

Saját szerepemben, a szokásos, „majd én megvédem magam”, és egyben a „legyőzött nő sértődöttségének” érzése kavargott bennem.

Ő teljesen nyugodt hangon közölte velem, hogy minek töröm magam, én akkor is nő vagyok, az is voltam, az is maradok. Hiába vettem részt a fiúk edzésében, hiába akartam bizonyítani az ellenkezőjét.

Majdnem leestem a székről. Nem szoktam alul maradni kommunikációs csatákban, de most elnémultam.

Itt ült velem szemben egy férfi, aki egy mondattal megmondja a frankót.

Vettem egy mély lélegzetet, megadtam magam. Nem is volt olyan rossz. Nem volt több kérdésem.

Küzdő tigris voltam, egyenrangú nő vagyok. A Férfi ellenség volt, most egyenrangú társ!

A „Te érintettél” listáról családtagot keresgéltünk. Hiába teszteltünk végig mindenkit, senkinél nem kaptunk határozott jelzést. Aztán beugrott az egyik családállításon megjelenített ikertestvérem, aki nagyon korai időszakban eltávozott. Kértem, kérdezzünk rá, róla van-e szó. Igen, vele kellet dolgoznom.

Nem tudtam mi lesz, emiatt már zokogtam párszor. Saját székemben kezdtem. Elmondtam neki, hogy nem tudom, pontosan miért kell most nekünk beszélnünk, de arra gondolok, hogy tudat alatt munkálkodik bennem egy olyan érzés, én voltam az erősebb, ezért neki kellett mennie. Erősebb voltam, és ez okozta az ő távozását? Ez tehetetlenség érzését kelti bennem. Nem jó, inkább hátrány.

Az Ő székére átülve csodálatos nyugalom és határozottság lett úrrá rajtam. „Nincs harc és nincs küzdelem az egyenlőségért. Én döntöttem így, hogy ennyi időre érkezem ide!... Harcos szellemed visz előre, nem az agressziód! Így leszel egyre több. Ne keverd össze a harcot az előrehaladással. Válaszd a kettőt külön! Harcos típus vagy, de nem használod mindig jól. Nem kell minduntalan győztesnek érezned magadat ahhoz, hogy boldog légy! Önmagadhoz képest fejlődjél, és segítsél!”

Saját székemre átülve jó ideig hallgattam. Olyan érzésem volt, mint amikor a mérleg helyrebillen. Megnyugtató volt hallgatni Őt.

Eddig ebben a kapcsolatban harcos voltam, most úgy döntök, hogy higgadt, fejlődő, világító vagyok. Ikertestvérem  csöndes volt, már kommunikatív!

A „Ki általi megérintettségre vágytál…” lista már csupán halandó, apró és jelentéktelennek tűnő pontnak tűnt az életemben – az előzőek után. Ezt nem leértékelve jegyeztem meg, de tény, hogy a magas rezgésű beszélgetéseim eléggé elgondolkoztató voltak.

A szerepjátékban édesapámmal folytattam egy eszmecserét, ahol azt kellet megértenem, hogy ő azért nem ölelgetett, mivel fiúnak várt/nevelt, és a lányokat szokták ölelgetni, ezért nekem nem járt ez. Nagyon őszintén elmondta, hogy attól ő még nagyon szeret!

Elsőszülött gyermek voltam. Tudjuk, hogy nem is várhattak mást, csak fiút… Az Andi vagy az Andrea szinte el sem hangzott, amikor vele voltam. A Bandi, a Paszuly, az Andris, megszokott megszólításaik voltak. Ezen a felfedezésen jót mosolyogtam annak idején. Egész életemben küzdöttem a férfi-női szerep diszharmóniájától. Kb. 10 éve csaptam az asztalra és mondtam azt, hogy elegem van, nem akarok többet férfiként élni! Azt hittem ennyi elég lesz hozzá, hogy megváltozzanak dolgok… Lám még mindig van mit tisztítani.

Eddig ebben a kapcsolatban én sértődött voltam, most kezdeményező vagyok. Édesapám Közömbös volt, igyekszem hozzásegíteni, hogy kitárulkozó legyen.

Az oldások után nagyon fáradtan, ugyanakkor felemelő érzéssel ültem buszra.

Hátrahajtottam a fejem a támlára, lehunytam a szemem, és belemerültem a ringatózásba. Már nem foglalkoztam a történtekkel, csak az újonnan megszületett érzésekkel…

Már másnap erősebbnek éreztem magam: energikus és jókedvű voltam. Ok nélkül. Persze én sejtettem, hogy van oka, de arra aztán nem számítottam, hogy napokig elhúzódik ez a fantasztikus élmény.

Folyamatosan megtapasztalom, hogy van valami csodálatos a kineziológiában: történeteket ír arról, amiért itt vagyunk, kibogozza, felszínre hozza és megoldja azt, aminek elérkezett az ideje.

Új legenda kel életre egy-egy oldás közben, a legendából aztán valóság formálódik.

Amikor megelevenedik saját valóságunk, továbbléphetünk!

Bánfi Andrea

Kineziológus, TEK hallgató