Részlet a The Living matrix című filmből.

“Úgy tűnik testünk hozzá van kapcsolódva a mezőhöz, de mi a mechanizmusa ennek az interkommunikációnak? Hogy zajlik le ez a kommunikáció?

Egy lehetséges megoldás a biofoton. A biofotonok gyenge fényemissziók (fénykibocsájtások), melyeket az élőlények sejtjei sugároznak ki. Tudjuk, hogy a biofotonok kibocsátása révén információt sugározunk szét. Hiszen már felfedezték – pl Fritz Popp is – hogy egészen kis fényáramokat sugározunk szét.

Fritz Albert Popp PhD. (biofizikus professzor): “Elkezdtük keresni ezeket a fotonokat. Kezdettől fogva tudtam, hogy nem lehet túl nagy intenzitásuk, de világos volt, hogy minden belső sejtben jelen kell lenniük.”

Azért hogy biofotonokat tudjanak detektálni Popp professzornak és tanítványainak egy olyan fotonsokszorosítóra volt szüksége, amely olyan érzékeny, hogy 12 mérföld (19 312 méter) távolságról is érzékeli a gyertyalángot. Ha egy élőlényt helyezünk a fotondetektor elé, akkor megfigyelhető, hogy a ejtek fényt bocsájtanak ki.

F.P.: “Uborka magocskákkal keztük, majd később másmilyenekkel. Minden élő rendszer, amit a műszerhez tettünknagyon gyenge foton kibocsájtást mutatott.”

Popp professzor elmélete szerint ezek a biofoton kibocsájtások irányíthatják testünk metabolizmusát.

F.P.: “A molekulák nem szabályozhatják önmagukat, így többé-kevésbé valamilyen mezővel kell rendelkezniük. Tehát a fotonoknak kell információhordozónak lenniük. Ez szükséges a metabolizmus szabályozásához.”

Ezek a biofotonok egy dinamikus, koherens fényhálót hoznak létre a testünkön belül és a testeink folyamatosan fényt bocsájtanak ki biofotonok formájában.

Vajon ezek a biofotonok jelentik testünk ellenőrző mechanizmusát? Nem a DNS-ünk, nem a génjeink irányítják ezt a funkciót?

Bruce Lipton PhD. MD. (biológus) : “Nem a gének irányítják a biológiánkat. Ha olyan családi problémákkal találkozunk, mint pl a rák, rögtön a géntérképet kezdjük vizsgálni és megjelöljük azokat a családtagokat, akik megkapták a rákot, mondván: ‘Lássuk a genetikát, mivel ez végigvonul a családon, kell lennie rák génnek!’ Amit kihagytak ebből a nagyon érdekes kutatásból, hogy amikor gyermekeket fogadnak örökbe oylan családokba, ahol rákbetegek vannak, az adoptál gyereknél ugyanolyan mértékben alakulhat ki rák, mint a család saját gyerekeinél. Az érdekesség az, hogy az örökbefogadott gyerek olyan genetikával rendelkezik, amelyben benne sincs ez a rák. Ez arra világít rá, hogy az befolyásolja a rák kialakulását, hogy milyen családi mintával kerülünk kapcsolatba, milyen érzékelést, hitrendszert és hozzáállást tanulunk meg, nem pedig az, hogy milyen genetikai háttérrel rendelkezünk.

A genetikának létezik egy új ága, ami epigenetikának nevezünk, amely ezekkel a a génfejlődésre gyakorolt környezeti hatásokkal foglalkozik.”

Az epigenetikusok felfedezték, hogy a sejteken belüli információ, ami bekapcsolja, ami működteti és ami megváltoztatja a dolgokat, nem is a sejten belül található, hanem azokon kívül. A jelzések kívül keletkeznek, a környezetből jönnek.

B.L.: “A gén egy lenyomat, ami lényegében arra szolgál, hogy fehérjét állítson elő. És a fehérjék, melyekből több mint 100 000 létezik, képezik azokat az építő elemeket, amelyekből felépül a biológiánk, szerkezetünk, viselkedésünk. Értjük? Tehát ami a témát illeti, amikor genetikai lenyomatokról beszélünk egészen az elmúlt 10 évig, a lenyomatot tekintettük annak az információ hordozó egységnek, amely létrehozza az egyes fehérjéket. Azonban az új tudomány zavarba ejtő módon rávilágított arra, hogy az epigenetikai mechanizmusokon keresztül – azon a hatáson keresztül, ahogy a környezet leolvassa a géneket – az epigenetikus folyamatok több, mint 30 000 különböző variációt tudnak előállítani ugyanabból alenyomatból. És hirtelen, ahogy felismerjük ezt, rájövünk arra, hogy végtelen lehetőségekkel rendelkezünk. Ez hatalmas változás ahhoz a nézethez képest, hogy a gének határoznak meg mindent. A gének csupán lehetőséget jelentenek.”

Ruppert Sheldrake PhD. (biológia professzor, Cambridge): “Hacsak a molekuláris szintet vizsgáljuk az Emberi Gén Projekt feltárta, hogy kb. 25 000 génnel rendelkezünk, jóval kevesebbel, mint azt korábban feltételezték. A Csimpánz Gén Projekt mostanra feldolgozta a teljes csimpánz génállományt, és genetikájuk gyakorlatilag  ugyanaz, mint a miénk, ugyanazok a proteinek, ugyanazok a gének, alig lehet megmondani a különbséget. Mégis van egy nyilvánvaló különbség, és ha ezt nem tudjuk a genetikával megmagyarázni, akkor mivel is tudjuk? A válasz úgy gondolom a morfogenetikus mezők.  Hasonlóan ahhoz, ahogyan fel tudunk építeni két különböző házat ugyanazokból az anyagokból két különböző terv alapján, ugyanúgy felépíthetünk két különböző organizmust két különböző mező alapján, még akkor is, ha az alkotó molekulák nagyon hasonlóak, mint az ember és a csimpánz esetében.”

A DNS olyan, mint egy könyvtár. Az összes lehetséges fehérje gyűjteménye a földigilisztától kezdve egészen mi magunkig. Ugyanabban a könyvtárban van minden, de tudni kell, melyik könyvet vegyük ki. A genetikának éppen ez a nagy problémája, hogy megmagyarázza, honnan is tudja a test, melyik könyvet kell levennie a genetikai könyvtárból.”

Erre egy magyarázat az, hogy a külső hatások, az epigenetikai mintázaton keresztül határozzák meg azt, hogy melyik könyv kerüljön le a polcról és legyen aktív.