„Nincs őszintébb szeretet az étel szereteténél.” G.B. Show
Metabolikus Kineziológia II.
A Metabolikus Kineziológiai oldás menete elsőként alkalmazza a kineziológia rendszerén belül a Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) alapelveit. A HKO az öt elem, vagy öt fázis elmélete alapján értelmezi a jelenségeket. A kontroll és erősítő kör, a külső események és a belső szervek közti energia áramlás leírására szolgál. A dinamikus, modernebb elképzelés a hat qi kiegyenlítése elvén dolgozik, az öt elem tűz fázisát meleg és forróság qi-k re osztva.
RAJZ!
A hat fő energia párban áll egymással. Amennyiben a pár egyik tagja megnövekszik, akkor a másik tagja csökkeni fog a testben, mint egy mérleghintán ülő két gyermek. Egyszer fent, egyszer lent, így egyensúlyozva egymást. Amennyiben egyikük tartósan kibillen az egyensúlyából – nagyon „megnő” – akkor a másik lecsökken és ennek a hatásai megjelennek a testben is.
Mindegyik fő energetikai hatás két részre osztható: egy Jin és egy Yang, s mint ilyen megfeleltethető egy-egy meridiánnak, azaz energia pályának is. Így kapcsolható a 12 pár fő meridián a 6 qi-hez.
A táplálkozás és a testsúly gyarapodás tekintetében 2 pár hatást vehetünk alapul:
1. Nedvesség - Szél
2. Forróság - Hideg
A test alakját alapvetően Yin jellemzők határozzák meg, mivel a forma egy hosszan kialakuló, tartós folyamat eredményeként jön létre (a hirtelen változások ritkábbak, azok más hatás alá tartoznak).
1. Nedvesség - Szél kontextusban így a Yin meridiánokat vizsgáljuk, hiszen ezek lesznek hatással testünk formájának kialakulásában.
Nedvesség yin energiáját a Lép meridián (csatorna) határozza meg.
Szél yin energiáját a Máj meridián alakítja.
Amennyiben a Lép energia megnő, lecsökken a Máj energia, és a Nedvesség felhalmozódik a szerveztünkben, mivel a Szél – ami felszárítaná – hiányzik vagy kevés.
Az ilyen típusú ember jellemzője:
A nedvesség dominanciájú ember általában elhízott, de teste puha és lomha. A testét borító háj laza, puha tapintású, általában keveset mozog, mivel nem szereti a mozgást.
Minden nő szülés után ebbe az állapotba kerül, figyelmének a gyerek felé kell beszűkülnie, és állandó gondoskodással jelen lennie. Gondterhelt, áldozatot hoz szeretteiért, finom érzésvilágú. Akadályoztatva érzi magát, nem lát kiutat problémáiból, ugyanazokon a dolgokon töpreng újra és újra.
A Nedvesség a nehézséggel, tömeggel van összefüggésben, ahol felhalmozódik, ott lerakódásokat, nehézségérzetet okoz. A felgyülemlett váladékok lehetnek nyúlósak, gennyesek. Ciszták, zsírcsomók, mióma is nedvesség kórtényezőre utal. Az életfunkciókban zavart nem kelt, csak enyhe fájdalmakat okoz.
Az ilyen típusú ember sokat töpreng, úgy érzi akadályozzák, visszatérő gondolatok zaklatják, melyre nem talál megoldást. Képes sokat gyötrődni, aggódni.
Számára elérhető pozitív érzelmek lehetnek: a megfontoltság, nyugalom, középpontúság.
Ha a Nedvesség kerül túlsúlyba, akkor azt csökkenteni kell és a Szelet pedig növelni. Miként tudjuk ezt megtenni?
|
Saját Su pont 1. ↓ |
Stabilizáló 3. ↓ |
Kontroll Su 2. ↑ |
Stabilizáló 4. ↑ |
|
Lép 3. |
KSZ 7. |
Máj 1. |
KSZ 9. |
Nagyon egyszerű és hatásos energetikai korrekció segítségével érhetjük el ezt a hatást.
Az alapelv, hogy a meridiánhoz tartozó un. Su meridián pontokon kell az energia áramlást befolyásolni. A konkrét példánál maradva a Lép meridián pontján az energia áramlást csökkenteni kell, míg a Máj meridiánéban növelni.
2. Forróság – Hideg kontextusban a Keringési-szexus (Szívburok) és Vese meridiánokat vizsgáljuk.
Forróság yin energiáját a Keringési-szexus (Szívburok) adja.
Hideg yin energiáját pedig a Vese alkotja.
Az elv ugyanaz mint az előbb. A keringési-szexus meridián saját elempontjában csökkentjük az energiát, míg a Vese meridián Su pontjában növelni kell az áramlást.
|
Saját Su pont 1. ↓ |
Stabilizáló 3. ↓ |
Kontroll Su 2. ↑ |
Stabilizáló 4. ↑ |
|
KSZ 8. |
KSZ 8. !!! |
V 10. |
KSZ 3. |
Az ilyen típusú ember jellemzője:
A forróság dominanciájú ember lehet elhízott, de aktív. Testalkatilag ez az a típus, akinek kemény a húsa (nem löttyedt a hája). Erős fegyelemmel korlátozza, irányítja aktivitását, nagy önkontrollal rendelkezik, az érzékszervei feletti kontrollt is birtokolhatja, így ellenállhat a finom a falatoknak. Elhízásával saját magát akarja kihangsúlyozni, megmutatni. „Itt én vagyok a főnök, ezért rám figyeljen mindenki!” Spirituális utakat is járhat. Akkor beszél, ha megkérdezik, de akkor választékosan és szépen beszél.
A babavárás alatti, a meditáció állapota ez. Az idegrendszeri és hormonális szabályozás is ide tartozik, így a meditálók ennek a szervnek a funkcióját „edzik”.
A tesztelések azonban azt mutatták, hogy e két jellemző típustól eltérően más hatások is okozhatnak táplálkozási zavart. Ezért célszerű mindig a Metabolikus Kineziológiában jártas szakember segítségét kérni a táplálkozási szokások kialakításához az ideális testsúly beállításához, az energetikai korrekciók elvégzéséhez.



