Hogyan fogytam 3 hét alatt 8 kg-t?
Néha még a szakember is úgy gondolhatja, hogy lazíthat néha. De az élet, a mindennapok nem hagyják „megtorlatlanul” azt, ha az ember elhanyagolja magát. Így eshetett meg, hogy könnyen felszaladt rám 10 kg felesleg, ami kisebb egészségügyi problémát okozott.
Elménk különbözőképpen értékeli azokat a helyzeteket, amiket teremtünk magunknak. Lehet, hogy valaki megijed ha szembesül valamilyen problémával. Az ő elméje ezt mondja: „Te Jóóóó Isten! Valami baj van! Most mi lesz velem?” Fejében kavarognak a betegséghez kapcsolódó gondolatok és a kór elhatalmasodik benne, rajta. Emil Coué – a pozitív gondolkodás atyjának – első törvénye a gondolaterőkről így szól: „Amilyen gondolat betölt, áthat és ural, az megvalósulni igyekszik, amennyiben ez emberileg lehetséges.” Ha elménk a bajra fókuszál, az ezzel kapcsolatos gondolat fogja betölteni és ezt fogja megvalósítani.Míg a másik ember lehet, hogy ugyanezt a helyzetet kihívásként értékeli és azt mondja: „Van egy helyzet, amit kezelnem kell! Nézzük meg, mit lehet tenni, hogy a problémát megoldjam!” Az ő elméjét is betölti egy gondolat, de ez már a problémás helyzet megoldására történő koncentrálás lesz. És elindul a megvalósulás útján…
A különböző betegségek azt jelzik számunkra, hogy valamit nem csinálunk jól az életben. Valamihez nem jól alkalmazkodunk. A helyes kérdés probléma esetén így hangzik: „Mit üzen nekem ez a helyzet? Mit nem teszek jól? Min szükséges változtatnom?”
Ha így gondolkodok, akkor elmém fókusza a problémás helyzet megoldására fog fókuszálni és megtalálom a megoldást. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy természetesen az orvosi diagnózis fontos és lehet, hogy szakember – pl. kineziológus – segítségét kell kérni a kérdések megválaszolásához.
Több ezer évvel ezelőtt már a buddhista szerzetesek is fontosnak– sőt a betegségek egyik kiváltó okának – tartották az emberi tudatlanságot. A természetgyógyásznak szerintem ezért az egyik fontos feladata a tanítás, a helyes életmódra nevelés.
Ezt tettem én is. Átgondoltam mi a probléma. Tudjuk, hogy a Hagyományos Kínai Orvoslás szerint a túlsúlyt a Nedvesség energia felhalmozódósa okozza. Ehhez az energiához az édes íz tartozik. Ezért is van az, hogy a sok édesség, szénhidrát növeli a Nedvességet, így a testünk méreteit is.
Mit lehet tenni? A Nedvességet a Szél energiája kontrollálja, ezért növelni kell a Szelet szervezetünkben.
Hogyan tegyük ezt meg?
- A Szél energia színe a zöld, ezért együnk sok zöldet: zöldségek, gyümölcsök széles tárháza áll rendelkezésre. Ezek még koleszterint sem tartalmaznak.
- Minden, ami mozgással kapcsolatos az a Szelet növeli, ami felszárítja a Nedvességet a testben. Ebből látszik, hogy fogyókúrát ne is kezdjen el senki úgy, hogy nem növeli a mozgást az életében!
- Hagyjuk el az édességeket, a szénhidrátot pedig csökkentsük le. Csak annyi energiájú ételt fogyasszunk, amennyi energiát felhasználunk egy nap. Ha sokat akarunk fogyni, akkor pedig célszerűbb kevesebbet. Közepesen nehéz fizikai munkát végző embernek a napi ajánlott energia mennyiség kb. 3000 Kcal. A Metabolikus Kineziológiában jártas szakember hathatós segítséget tud nyújtani a személyre szabott táplálkozás kialakításában.
- Lehet alkalmazni fülakupresszúrát. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a fülön található éhség pont, nem fogyókúrás pont! Csak ennek stimulálásától nem lehet fogyni. Ez a pont az éhség érzetét szabályozza. Az életmód átalakítása és a fenti pontok alkalmazása szükséges hozzá!
- Fogyasszunk sok vizet egész nap. Lehet, hogy többet kell majd a mosdóba járni, de a mozgás a Szelet növeli a testben, ezért hasznos. Alaphelyzetben minden megkezdett 10 kg testsúlyra számoljunk 2,5 dl vizet. Tehát egy 70 kg-os embernél ez 1,4 liter/nap. Stresszes életvitelnél ezt emeljük fel kétszeres mennyiségre.
- Fogyaszthatunk valamilyen gyógyteát, vagy tea keveréket, ami méregtelenít és vizeletet hajt. (pl. csalán). Néha megmasszírozhatjuk a köldök felett 2,5 cm-re a középvonalon található pontot, ami segít eloszlatni a felesleges vizet a szervezetben.
- Ne feledkezzünk meg a mentális karbantartásunkról sem! Otthoni gyakorlásra nagyon alkalmas a Coué módszer (melyről több könyv is megjelent már), vagy pedig szakember által összeállított érzelmi stresszoldó gyakorlatok napi végzése.
- Ellenőriztesse a pajzsmirigy által termelt hormonok szintjét. Ha nem megfelelő fogyasszon jódot tartalmazó készítményeket.
Milyen mozgás legyen a megfelelő?
Aki régóta nem mozgott, semmiképpen se kezdje valamilyen aktív mozgással. A kezdeti izomlázzal járó fájdalom gyorsan elveszi a kedvet a mozgástól. Kezdje rövidebb, majd egyre hosszabb és folyamatosan gyorsuló esti sétákkal. Akár vacsora helyett is. 20-30 perc aktív séta megmozgatja a szívet, megemeli a pulzust és kb. 15 perc után már égeti a szervezet a zsírt. Sőt! Hazatérés után ez a folyamat nem marad abba, hanem még késő éjszakáig tart. Ezért jó ha este már csak valami könnyűt eszik – pl. zöldségeket, vagy csak egy kis szelet kenyeret – és utána megy sétálni.
Hasznos lehet a napi jóga gyakorlatok végzése. Ha ebben nincs gyakorlata, akkor keressen fel egy stúdiót, ahol megtanítják Önnek az egyszerűbb gyakorlatokat. Én minden reggel elvégzem az 5 Tibeti gyakorlatot, kiegészítve egyéb gyakorlatokkal.
Az eredmény magáért beszél.

