Beszélő tünetek

„A betegség nem csak szenvedés, hanem erőkifejtés is, azaz a test küzdelme, hogy helyreállítsa egészségét.” Hippokratész

A betegségek pszichés háttere már Hippokratész óta jelen van a gyógyításban, hiszen ő foglalkozott először azzal, hogy a lélek valamilyen formában hatással van a testi működésünkre. Az elv megjelenik az Ajurvédikus, a Hagyományos Tibeti és a Hagyományos Kínai Orvoslásban is. Mindegyik ősi gyógyító rendszer hangsúlyt fektet arra, hogy nem csak a testet kell kezelni, hanem foglalkozni kell a lélekkel, a szellem formálásával, a beteg tanításával is.

Ami bizonyos – hála a modern kutatásoknak – hogy összefüggés van a test és lélek között, amikor valami elromlik lelkünkben, akkor ez hatással lesz a testünkre is. Ennek első modern, tudományos bizonyítékait Dr. Selye János kutatta és adta közre.

Két irányban történhet a folyamat szomatopszichés, amikor a test hat a lelki működésre, valamint pszichoszomatikus, amikor a lélek hat a testi működésre.

A pszichoszomatikus betegség kialakulásának a megértéséhez tudnunk kell, hogy már a fogantatásunktól kezdve folyamatos stressz hatásoknak vagyunk kitéve. Ezek a hatások – melyeket lehet hogy édesanyánk élt át, míg várandós volt velünk – különböző érzelmi reakciókat váltanak ki belőlünk. Személyiségünktől, tanult viselkedési és stresszkezelői mintáinktól függően az érzelmi reakciók befolyásolják a pszichovegetatív működésünket. A traumától eltelt idő, a belső szerveink állapota és a személyiségünk típusának a függvényében kialakulhat:

• enyhe funkció zavar,
• szervi károsodás,

melyek újra személyiség-, magatartás-, viselkedésváltozást hoznak létre.

Végül a külső környezet (kapcsolatok) hatással vannak az eredményre: módosítják, tompítják vagy felerősítik annak következményeit.

A pszichoszomatikus beteg a belső feszültségét nem a külvilág felé engedi el (pl: nem vág földhöz tányérokat), hanem szomatikus tünetképzéssel reagál (pl: az elfojtott harag először csak epe görcsöt, majd hosszabb távon epekövet produkál). Az ilyen tüneteket hívják beszélő tüneteknek. Nagyon szépen fejezi ki nyelvünk is a betegség mögött meghúzódó lelki problémát: “Torkig vagyok vele!” – gondolja egyik fél a másikról, és lehet hogy már érzi is a fájdalmat a torkában.

A betegség e megközelítésből azt jelzi számunkra, hogy valamit nem jól csinálunk az életben, bizonyos helyzetekhez nem jól alkalmazkodunk, nem megfelelő a hozzáállásunk. Ilyenkor testünk kommunikál szavaink, tetteink helyett és megmutatja, mit nem teszünk jól. Érdemes feltennünk magunknak a kérdést: “Miért van arra szükségem arra, hogy ne szavakkal vagy viselkedéssel, hanem a kóros testi tünetekkel kommunikáljak?”

Amikor megkapom a választ erre a kérdésre, akkor már könnyebb lesz, tudom mit kell tennem és ha megteszem, akkor a betegség, mint jelzés, feleslegessé válik. Mindez természetesen teljes őszinteséget kíván tőlem, a betegtől. De a változáshoz még szükséges az is, hogy képesek legyünk átvinni a hétköznapokba a felismerés eredményét és szavakban vagy tettekben is tudjam kommunikálni, hogy mi a bajom, mi az a konfliktus, ami a problémát okozza nekem. Ahhoz hogy ezt meg tudjam tenni legtöbbször szükséges valamilyen külső segítség, szakember (pl: kineziológus, pszichológus, mentálhigiénés szakemeber), aki támogat engem a folyamatban, esetleg rámutat arra, hogy hol vannak a gyenge pontjaim. De nekem kell felismernem a hibákat és nekem kell megtennem az első lépéseket!

Alapvetően minden betegség pszichés eredetű, hátterében kimutatható a traumatikus élmény, de néhány betegség már elismerten pszichoszomatikus: dadogás, tic, fekély, asztma…

Mi jellemzi azt az embert, aki hajlamosabb a pszichoszomatikus betegségre:

• túl erős önkontroll,
• neurózisra való hajlam,
• introverzió,
• saját élettani reakciók fokozott figyelése,
• csökkent képesség az alkalmazkodásra,
• túl sok elfojtás,
• a feszültséget nem kifelé, hanem befelé éli meg,
• életkrízisek magas száma,
• hiányos szociális kontaktus (főleg időseknél),
• negatív környezet,
• bizonytalan helyzet a munkában, családban, környezetben…