Forrás: http://www.nature.com/news/2010/101020/full/news.2010.553.html#B1

Fordította: Farkas Katalin

Tézis:

A „rossz”- zsírdús-  diétán tartott hím patkányok nőnemű utódai nagyobb valószínűséggel fejlesztenek ki magukban cukorbetegséget.

A zsíros diétán tartott hím patkányok egészségügyi problémákat adhatnak tovább leánygyermekeiknek, egy a Nature Magazinban a patkányokról közreadott tanulmány szerint.

Úgy tűnik, hogy az apa-patkány állapota továbbadódik anélkül, hogy a DNS kód maga változást mutatna. Ehelyett ott van az epigenetikai kémiai csavar a génekben melyek különböző módon jutnak kifejezésre a  leánygyerekben.

„Ez az első olyan kutatás az emlősöknél, ahol bebizonyosodik, hogy az apa táplálkozási szokásai rávetülnek a leszármazottjaira.” - állítja az ausztráliai Sydney Egyetem  kutatója Margaret Morris , akinek legfőbb kutatási területe az elhízás és cukorbetegség.

Általánosan, az elhízás minden korosztályban egyre növekszik, és ez előrevetíti az egyre korábbi megjelenését és számbeli növekedését is a II. tipusú cukorbetegségnek – mely betegség  általában idősebb korban veszélyeztetett eddig.

„Számos kutatás támasztotta már eddig is alá, hogyha az anya elhízott, akkor ez veszélyeztetheti leszármazottjának metabolikus folyamatait és emelik az utódban az elhízás kockázatát. De ez idáig nagyon  kicsinek találták az apai hatást ebben a témában. Ezért olyan fontos  a most közzétett kutatási eredmény.” - jelentette ki Neil Stickland, a Londoni Királyi Állatorvosi Kollégium vezető tudósa aki maga nem vett részt a kísérletben.

Margaret Morris és kutató csoportja a patkányok egyik csoportját magas zsírtartalmú ételekkel táplálta, míg a kontroll csoport normál étrend szerint étkezett. Nem meglepő módon, azok, akik kizárólag a magas zsírtartalmú táplálékot fogyasztották,  túlsúlyosak lettek és a II. típusú cukorbetegség két alapvető tünetét mutatták. Problémájuk volt a cukor háztartásukkal és insulin resistenciát mutattak – ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hormon háztartás kevésbé hatékonyan működik csökkenő vércukor szintnél.

A nem kívánatos ajándék

Az igazi meglepetés az volt, amikor a Morris csapat tovább folytatva a kutatást, vizsgálta az elhízott patkányok nőnemű utódait. Nekik szintén komoly problémáik voltak az insulin szint szabályozásával, míg  az egészséges apák leánygyerekei megközelítőleg egészségesek voltak.

A glükoz szintet a szervezetben az insulin szabályozza, amit a hasnyálmirigy béta-sejtjei állítanak elő. Ezek a sejtek szigeteket formáznak.  A kutatócsoport felfedezte, hogy az elhízott apák leányainál ezek a szigetek összezsugorodtak, a kontrol csoport leányaihoz képest.

A következő lépés annak kiderítése volt, hogy mi okozza ezt az elváltozást. Az elhízott hím patkányok leányainál több mint 600 hasnyálmirigy-szigeti gén mutatott megváltozott működést. De maga a DNS kód  változatlan maradt, így a Morris csapat  arra következtetett, hogy az átalakult génműködés epigenetikus. A gén működés metilációval képes megváltozni. A metil csoport hozzáadódik a DNS-hez, tulajdonképpen „elhallgattatva” a gént. De az elhízott patkány-apák leányainál ennek a metilcsoportnak a szintje 25% volt a kontroll csoport szintjéhez képest.

A kutatás eredménye nem mindenki számára meggyőző. Stphen O’Rahilly a Cambridge-i egyetem klinikai biokémikusa megjegyzi, hogy a különbség a glükoz toleranciában ezek között az állatok között meglehetősen csekély, és a kutatásban részt vett egyedek száma sem elegendő ahhoz, hogy ebből mélyreszántó következtetést vonjanak le.

De még az sem világos, hogy vajon ezeket a változásokat egy életen át tartó zsírdús táplálkozás okozza-e, avagy az apai sperma létrejötte alatti zsírdús táplálkozás.

Amit a tanulmány nem vizsgál semmilyen szinten, az az, hogy a hímpatkányok pubertáskori vagy felnőttkori zsírdús táplálkozása hat hátrányosan az utódokra. „A Morris csapat ezeket a korokat egyben vizsgálta.” - állítja Tracy Bale, a Pennsylvaniai Egyetem  neurológiai kutatója, akinek kutatási területe magába foglalja az epigenetikus kórképeket is. Morris és munkatársai kutatását nem lehet közvetlenül átültetni az emberi fajra. Például, ha egy férfi cheesburgert eszik egyik este, és ezután együtt van a párjával a következő nap, még nem jelenti azt, hogy az akkor fogant  gyermekük béta-sejt működészavarral fog születni. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni.

„Fontos azonban, hogy sok  anya a terhesség alatt túlsúlyos vagy elhízott, és feltehetően az is igaz, hogy sok férfinek születik gyermeke, miközben ő maga kövér - mondja Morris –  és ez mégiscsak elindíthat egy folyamatot, aminek a következő generációra lesz közvetlen következménye.”

O’Rahilly  figyelmeztet, hogy túl korai és veszélyes lenne ezeket a megfigyeléseket rávetíteni az emberi faj működésére. „Ez egy érdekes és provokatív munka, de a tudománynak még sokat kell dolgoznia a végeredményig, és ha ez valóban így van, akkor is számos bizonyításra van még szükség!”

Mindenesetre látható, hogy a tudomány legkülönbözőbb ágainak tudósait is gondolkodásra és véleményezésre késztette a Morris csapat publikációja, mindenki a saját szemszögéből és kutatási területéről próbálta megközelíteni a nyilvánosságra került eredményeket.

A másik, nem elhanyagolható tanulság, hogy bármi is igaz a fenti munkából, valószínű, hogy rövid időn belül tudományosan is bizonyított lesz, hogy saját egészségünk védelme nem kizárólagos magánügyünk, hanem fontos tényezője annak is, mit hagyunk egészségügyi szempontból az utódainkra. És ha belegondolunk, hogy mennyi mindent teszünk az anyagi javak átörökítéséért, talán az egészség  lenne a legfontosabb örökség, mellyel utódainkat útjukra indíthatnánk!