A testkép, önkép torzulása
SENKI SEM ELÉGEDETT?
Azért persze olyanok is akadnak, akik elégedettek testükkel, de sokkal többen vannak, akik nem kedvelik egyik-másik testrészüket, adottságukat.
Ez persze többnyire a nőkre jellemző. Már a középiskolás lányoknál megfigyelték, hogy sokkal kövérebbnek tartják magukat a valóságosnál, míg a fiúk sokkal reálisabban látják magukat ebben a korban. Aztán eléri persze a hiúság a férfiakat is, a túlzott testépítés mögött gyakran valamiféle kompenzálás rejlik. Az irreálissá változott testkép több jelentős problémához vezethet, ideértve a depressziót, az evészavarokat, vagy más egészségügyi gondokat. A Missouri-Columbiai Egyetemen végzett kutatásban az volt a kísérletben résztvevők feladata, hogy topmodellek képeit nézegessék. A kísérletben részt vevő nők zöme negatívan ítélte meg a testét, miután topmodellek fotóit lapozgatta. Ön hogyan érezné magát ebben a helyzetben?
HOGYAN VÁLTOZTASSUNK TESTÜNKÖN A LEGGYORSABBAN?
A testképünk javítására van egy egészen egyszerű módszer: változtassa meg a véleményét arról, hogyan is néz ki. Kevésbé fájdalmas és jóval olcsóbb, mint a plasztikai sebész. Ez persze egyáltalán nem olyan könnyű, mint ahogyan hangzik. Hiszen aki évtizedeken keresztül gyűlöli a melleit, vagy a combját vagy a legkisebb lábujját, az nem fogja megszeretni egyik pillanatról a másikra. Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen pozi- tívvá tenni a külsőnkkel, testünkkel kapcsolatos érzéseinket.
HOGYAN LEHET A TESTÜNKRŐL ALKOTOTT BERÖGZŐDÉSEINKET MEGVÁLTOZTATNI?
Ahhoz, hogy a testképünk nagyjából fedje a valóságot, fontos felismerni azt, hogy min tudunk, és mi az, amin nem tudunk változtatni. Néhány területen viszonylag egyszerű megváltoztatni azokat a dolgokat, amit nem kedvelünk. Például, ha a súlyunkkal van alapvetően gondunk, és fogyni akarunk, akkor tudjuk, hogy meg kell változtatni étkezési szokásainkat, és a testmozgást is jobb mielőbb felvenni a kedvencek listájára. Ez megy egyedül is. Viszont ha nem kedveli az orra alakját, és komoly lelki problémákat, gátlásokat okoz a formája, akkor keressen fel kineziológust, aki képes arra, hogy segítsen a lelki gátlásokat kezelni, feloldani. Gondolja végig, milyen változásokra van szüksége ahhoz, hogy békében legyen a testével. Amelyeken tud változtatni, azt tűzze ki célként, és készítsen tervet arra vonatkozóan, hogyan tudja megvalósítani. Kulcsfontosságú, hogy megfelelő időt is adjon magának a változások elérésére. Semmilyen csoda nem történik egy-két hét alatt.
AKADJUNK LE A MEGVÁLTOZTATHATATLANRÓL
Teljesen felesleges és értelmetlen azon keseregni, hogy miért nem vagyunk 10 cm-rel magasabbak. Ha valamin, hát ezen tényleg nem lehet változ- tatni. Nem egyszerűbb, ha elfogadja, hogy vannak alacsonyabb termetű emberek is, férfiak is, nők is? Semmi sem akadályozza meg, hogy egymásra találjanak, hacsak nem a saját rögesz- méjük arról a 10 centiről. Ha azt hiszi, hogy azért nem tökéletes az élete, mert hiányzik az a 10 centi, akkor az élet árnyékos oldalát választja. A genetikai adottságokat jobb békében elfogadni, és energiánkat építő tevékenységre fordítani. Akár testépítőre, hiszen egy alacsonyabb ember is lehet arányos, izmos, kiváló alakú.
MITŐL TORZUL A TESTKÉP?
A negatív belső párbeszéd a torz testkép fő forrása. Sokkal egyszerűbb a hibáinkkal kínozni magunkat, mint észrevenni az előnyeinket, szép testrészeinket. Az emberek zöme hajlamos mindenben először a hibát keresni, és azt észrevenni, a pozitív dolgokat valamiért természetesnek vesszük. Mivel önértékelésünket összehasonlításokkal hozzuk létre, könnyen elveszthetjük jó kedvünket, ha az agyonretusált címlapsztárokhoz hasonlítjuk magunkat. De még csak a szomszéd lányhoz sem kellene, hiszen mindenkinek más az alkata, más a genetikai háttere, arról nem beszélve, hogy mindenki mást lát szépnek egy emberben. Erre a legjobb példa, ha megkérdez néhány férfiismerősét, kit látnak szépnek. Mindenki mást fog mondani, az angyali barnától a démoni szőkéig, a szürke egértől a díváig, minden nőtípus elfér a palettán.
TALÁLJA MEG A SAJÁT SZÉPSÉGÉT!
Tanuljon meg koncentrálni az erősségeire, a szép szemére, a szép kezére, a formás vádlijára, a kerek fenekére, az ívelt vállára, a szép melleire, vagy amit legjobban szeret magának. Egyet-kettőt biztosan talál. Bár ez elcsépeltnek tűnik, de mégis így van, a magunk számára valóban (vigyázat, nem minden pozitív, ami annak tűnik) pozitív gondolatok segíthetnek a negatív gondolatokat száműzni. Azt kívánja, hogy az ujjai karcsúbbak legyenek? Próbáljon meg nem erre figyelni. Helyette gondoljon arra, hogy mennyit kedveli a kék szemeit, vagy a hosszú, aranybarna haját.
A SZÉPSÉGEN TÚL
Az is fontos, hogy rendszeresen emlékeztesse magát arra, hogy az értékei messze túlnőnek a testi mivoltán. Tükröződjön vissza azokon a pozitív dolgokon, amiket nap mint nap megtesz, amiket megvalósított az elmúlt hetekben. Gondoljon azokra, akiknek hálás, családja iránt érzett szeretetére, hiszen ez mind jó érzéssel tölti el.
NEM SZÉGYEN SEGÍTSÉGET KÉRNI
A konkrét célok megfogalmazása és a pozitív belső párbeszéd már az elejét jelentik annak a hosszú útnak, amely a testéről kialakult negatív érzéseit megváltoztathatja. De az sem baj, ha nem boldogul egyedül, mert vannak segítő szakemberek, akik sok hasznos tanácsot adhatnak ezen az úton. Keressen fel egy kineziológust, ha úgy érzi, hogy nem boldogul. Feltétlenül kérjen segítséget, ha nyugtalannak és levertnek érzi magát a teste miatt.
MIRE SZÁMÍTHAT?
Ahogy javul a testképe, a mindennapi életben is nagyobb magabiztossággal fog létezni, boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzi magát.
TRANSZGENERÁCIÓS EPIGENETIKUS KINEZIOLÓGIAI GYAKORLAT
A Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológiai©® kezelés során teszteljük a testképhez kapcsolódó stressz szintet, és oldjuk a kapcsolódó érzelmi stresszt annakérdekében, hogy a testünkről kialakult kép újra a realitás talajára kerüljön. A tesztelésből kiderül az is, hogy melyik nézőpont okoz a kliens számára nagyobb stresszt: az amilyennek magát látja, vagy az, hogy szerinte milyennek látják a többiek.
Utánajárunk annak is, hogy a témához kapcsolódó stressz mikor keletkezett – jelenben, múltban vagy generációs teherként cipeljük – és kihezkapcsolódik.

